VÉDEKEZÉS

Az érzelmi és a pszichés bántalmazás fenntartásához két félre van szükség, és alapvetően az áldozat által félreértelmezett moralitáson alapul. Ahhoz, hogy a bántalmazás struktúrája fennmaradjon szükség van egy támasztékra is, amit az áldozat nyújt oly módon, hogy elhiszi a bántalmazó által agymosással rákényszerített "hamis moralitást". Két kézzel mutatva a struktúra úgy épül fel, hogy az egyik kéz rádől a másik kézre, így sátortetőt alkotva fennmarad a szerkezet. Ha viszont a tartóelem nem hajlandó megtartani a szerkezetet - azaz kilép, mondván, hogy nem hajlandó a továbbiakban elhinni, hogy neki ezt kell tennie -, a szerkezet összedől, a bántalmazó egyedül nem tudja fenntartani. Ha az áldozat nem hajlandó a bántalmazó által hamisan "jónak" beállított módon viselkedni, egyszerűen összedől a rendszer. Az áldozatok gyakran úgy érvelnek magukban a "hamis moralitás" mellett, hogy "Nem alacsonyodom le hozzá", "Én nemesen viselkedem", "Együttérző vagyok", "Megértő vagyok" és meg is indokolják, például azzal, hogy a bántalmazónak nehéz gyerekkora volt. Azonban ez a moralitás hamis, valójában egy függőségről van szó és igazolásként szolgál arra az ismétlési kényszerre, amihez az áldozat gyerekkora óta hozzászokott. Egy neurotikus, és hisztérikus felnőtt szerepjáték folyik a két szereplő között. A bántalmazó arra támaszkodik, hogy a másik fél "jó", együttérző és megértő szeretne lenni, azonban a másik fél valójában áldozat, nem pedig morálisan emelkedett személy, ha a megfelelés vágyából fenntartja ezt a szerkezetet.

1. A negatív érzelmektől való félelem, ami a gyerekkori trauma következtében kialakuló CPTSD-ben gyökerezik. Általában akkor alakul ki, ha a gyerekkel azt éreztetik a szülei, hogy valamilyen oknál fogva teher a számukra. Az ilyen ember fél attól, hogy kellemetlen érzést vagy rossz hangulatot okoz másoknak, és soha nem akar csalódást okozni másoknak, mert gyerekkorában megtanulta, hogy erre a szülői szigor a válasz.

2. Neurotikus szintű naivitás, ami azt jelenti, hogy az adott személy nem hajlandó a valós helyzet érzékelésére, például naivan hisz abban, hogy a bántalmazója megváltozik.

3. Neurotikus vágyakozás arra, hogy mások kedveljék, mivel otthon, gyerekkorában nem kapta meg a megfelelő szeretetet és így kívánja kitölteni az űrt. Ezen a ponton átcsúszhat borderline zavarba is.

4. Igény arra, hogy egy hatalmat megtestesítő külső személy irányítása alatt legyen. Folyton azon aggódik, hogy mit mondanak a szülei, a tanárai, az orvos, a kormány stb., egyszóval a külső világ számít. Pedig az embernek nincs mindig szüksége külső engedélyre, hogy azt tegye, amit szeretne.

5. Képtelen NEM-et mondani. Meg kell tanulni nemet mondani és a saját érdekeinket előre helyezni. Ez a pont a határvonalak meghúzásáról szól. A "nem" jelentsen nemet. "Eddig jöhetsz, és nem tovább". Nem kell megengedni az érzelmi manipulálást, a bűntudatkeltést, a jóság kihasználását.

6. Túlzott lelkiismeretesség. Amikor valaki például hagyja, hogy a másik fél hosszan kifejtse az álláspontját, de a sajátját pár pillanatba sűríti, mert nem akarja a másik idejét vesztegetni.

7. A határok hiánya: amikor az ember nem képes érzékelni, hogy hol ér véget a saját személyisége, és hol kezdődik a másiké. Ez rendkívül sérülékennyé és a bántalmazás ideális alanyává teszi. Az ilyen személy érzi mások érzéseit és gondolatait, és rendkívül együttérző.

8. Érzelmi függőség. A CPTSD következtében az emberek általában elszigetelik magukat a külvilágtól és kialakul bennük az elkerülő személyiségzavar. A bántalmazás bennük marad, a fejükben újra és újra lejátsszák a traumákat, de az elszigetelődés miatt nem kapnak segítséget másoktól. Ha mégis találkoznak valakivel, aki megérti őket, erős érzelmek fogják a kapcsolatukat jellemezni.

9. Alacsony önbizalom és alacsony önértékelés. A terápia során az jelenti a fordulópontot, amikor a személy kezdi felismerni, hogy visszatér az önbizalma, ez már egyenes út a gyógyulás felé.

10. Túlzásba vitt intellektualizálás. Rendkívül gyakori a nárcisztikus bántalmazás áldozatainál: intellektuális síkon megmagyarázzák maguknak, hogy a bántalmazó miért is bánt úgy velük, és valójában nem is tett rosszat vagy csak az ő érdekükben tette azt, sőt szívességet tett vele nekik.

11. Elismerés függőség. Nem csupán keresi az elismerést, de szinte belebetegszik, ha nem kapja meg.

12. Érzelmi és pszichológiai éretlenség. A bántalmazás hatására a személy megragad egy adott fejlődési ponton, általában valahol a gyerekkorában, és nem tud érett felnőtt személyiséggé kifejlődni.

13. Túlzott önzetlenség. Úgy érzi, hogy ő felelős azért, hogy körülötte mindenki jól érezze magát. Mindig segíteni akar másokon.

14. Magányosság, elszigetelődés.

15. Könnyen lenyűgözhető. Akár emberek, akár elgondolások könnyen magával ragadják.

1. A valóság átkeretezése

A mi kultúránkban az érzelmeket leginkább a célhoz vezető úton felbukkanó akadályoknak tekintjük. Ha például autóval megyünk és el szeretnénk érni a célunkhoz, ki kell kerüljük ezeket az akadályokat, ezért plusz időre és energiára van szükségünk a célunk eléréséhez, ráadásul frusztráltak leszünk tőle. Az is előfordulhat, hogy az akadályként tornyosuló érzelmek megakadályozzák, hogy elérjük a célunkat. Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy az érzelmek zavaró jelenségek és megakadályozzák a fejlődésünket. Ezért inkább elnyomjuk magunkban az érzelmeinket.

Ha azonban új keretbe helyezzük a valóságot, más szemmel nézhetünk az érzelmekre. Ebben az új valóságban az érzelmek nem akadályok, hanem az üzemanyag, ami hajtja az autót. Szerves részei a motornak, azaz önmagunknak, mivel lehetővé teszik a kapcsolatot saját intuitív énünkkel és segítenek bennünket a megfelelő cél kiválasztásában. Nem okoznak időpazarlást, inkább arra ösztönöznek, hogy belépjünk az időtlen pillanatba, és biztosítják a lelkesedés által nyújtott természetes korlátlan energiát, mivel átélhetjük, kik is vagyunk valójában.

Az érzelmek elnyomása olyan, mintha benyomott fékkel próbálnánk vezetni az autót, ha pedig kifejezzük az érzelmeinket, levesszük a fékről a lábunkat. Mindennek logikus következménye, hogy az érzelmeink az énünk részei, szükségesek a hatékony működésünkhöz, csakúgy mint a szemünk, a kezünk vagy az emésztőrendszerünk. Fel kell ismernünk és el kell fogadnunk az érzéseinket az egészséges és hiteles létezéshez.

2. A valóság második átkeretezése

Nem vagyunk gépek és nem egy cél felé mozgunk, hanem különböző irányokba haladunk, sokszor akár egyszerre több irányba, spontán és szerves módon. A célunk pedig talán az, hogy visszataláljunk a természetes énünkhöz, megbékéljünk az érzelmeinkkel és ezáltal felfedezzük a belső szenvedélyeinket. A vágyak és a célok talán csak a társadalom teremtményei, amelyek létrehoznak egy bizonyos valóságot.

Ha elfogadod a valóságnak ezt a második értelmezését, arra a következtetésre jutsz, hogy ha megtanulod feldolgozni az érzelmeidet, megteszed a legfontosabb lépést a személyes szuverenitásod visszaszerzése felé.

További részletek a képzés további részében hallhatók.

A nyelven belül élünk, ezért a szavaink és a gondolataink meghatározzák az életünket, az általunk adott narratíva meghatároz minket. Richard Bandler szerint ha képesek vagyunk humort látni egy szituációban, az agyunk képes különböző lehetőségeket észlelni, azonban ha komolyan tekintünk egy élethelyzetre, az agyunk csak korlátozottan képes működni. Az agyunk egy számítógéphez hasonlítható, a rossz gondolataink pedig a vírusokhoz.

Az érzelmi emlékbetörések (flashback) negatív hatása pozitív kijelentésekkel szüntethető meg. Első lépésként ehhez hasonló kijelentéseket kell tenni magunkban: "Jól érzem magam és magabiztos vagyok". A kijelentéseket jelen időben kell megtenni, nem jövő időben, és nem szabad tagadó mondatokat használni. Ne mondd például, hogy "Nem akarok mindig mérges lenni", mondd helyette azt, hogy "Vidám akarok lenni". Az érzelmi bántalmazásra adott 4 alapvető reakció: nyugtalanság, harag, lefagyás, telefonálás iránti vágy.

A második szinten a "Vannak érzéseim" mondat a kiindulópont. Az érzelmeink egy elrabolt és eltérített vagy gyarmatosított területet jelentenek az agyunk számára, és egy vírus nem engedi, hogy bejussunk erre a területre. El kell ismernünk a gondolataink jogosultságát, mivel a belső démonunk meg akarja akadályozni, hogy tovább haladjunk. Ha azt mondod például, hogy "Jó vagyok ...-ben", az agyad egyből rávágja, hogy "Nem, nem vagy jó". Ezért a komplex poszttraumás szindrómában szenvedőknek óvatosabban kell fogalmazniuk, például így: "Képes vagyok megtanulni, hogyan kezdjem el azt a folyamatot, amivel elkezdhetem jónak érezni magam ...-ben", vagy ahelyett, hogy "Vidám akarok lenni" mondd inkább, hogy "Megtanulom, hogyan kell felfedezni annak a lehetőségét, hogy napi szinten gyakoroljam annak a tudományát, hogyan érezhetem vidámabbnak magam".

A harmadik szint a hipnózis: Milton metamodellje, a beszéd általi hipnózis. A lényege, hogy javaslatokat kell megfogalmazni, például "Túl tudsz jutni rajta".

A B kalszterbe tartozó személyiségzavarral rendelkezők az érzelmi válaszainkból táplálkoznak, ha megfosztjuk őket az érzelmi reakcióktól, fulladozni kezdenek. Ha képesek vagyunk csökkenteni saját érzelmi emlékbetöréseinket, egyúttal csökkentjük a kezükben lévő hatalmat felettünk. A nárcisztikus személlyel szemben is az a legfontosabb, hogy képesek legyünk csökkenteni az érzelmi flashbackeket, ugyanis szeretnek belenyúlni a fájó sebeinkbe. Ezért érdemes összeírni az 5 legfájóbb pontot, amivel a nárcisztikus képes fájdalmat okozni nekünk, és sajátos pozitív kijelentéseket írni ezekre a pontokra.